A magyar elnevezésű Kék neonhal, latinul “Paracheirodon innesi” a pontylazacok osztályába tartozik, a Characidae családhoz része. Röviden csak neon halnak szokás hívni, nevét a vibráló, élénk színéről kapta.
Eredeti származási helye Dél-Amerika, az Amazonas folyó felső folyású vidékének területe. Ezt a csodás ékszercsillogású halfajtát 1936-ban találta egy francia állat és növénygyűjtő, azóta vált ismertté.
Természetesen az óta már kereskedelmi méretekben tenyésztik. Jellemzően nagyon békés és „szívós” hal, viszont a tenyésztése kifejezetten problémás.
Emellett azért kezdőknek is bátran ajánljuk, közkedvelt hal, nem nehéz megfelelő körülmények között tartani.
Neonhalak jellemzői
![Neonhalak jellemzői](https://akvainfo.com/wp-content/uploads/2019/11/kek-neonhal.jpg)
Nyugodt, félénk halak, mindenképpen kerüljük a nagyobb méretű agresszív halfajtákkal történő akváriumi tartást. A nagyobb agresszívabb halak túlhajtják a neonhalat, vagy egyszerűen csak megeszik őket.
Érdekesség, hogy éjszaka a színük teljesen elhalványul. Átlagosan a testhosszuk 3-4 centiméter kifejlett állapotukban. A nőstények mérete valamivel kicsit nagyobb, mint a hím példányoké.
A nőstények hasi részét a csík kicsit meghajlik, ezzel gömbbé alakítja a testüket, míg a hím egyedek esetében a testcsík teljesen egyenes. Megjelenésük is a „sötétség kedvelésére utal”, hiszen, testük első, alsó része ezüstös, a felső úszójuk körüli rész pikkelyes, úszójuk színtelen.
Átlagosan 2 évig élnek, de ideális körülmények között megélhetik a 3 életévüket is, vagy akár többet is.
Érdemes őket hasonlóan pontylazacokkal együtt tartani, vörösorrú pontylazacokkal, vagy vörös neonhalakkal, izzófejű pontylazacokkal, vagy más hasonló körülményeket igénylő haltípusokkal.
Neonhal akvárium követelmények és vízparaméterek
![Neonhal akvárium követelmények és vízparaméterek](https://akvainfo.com/wp-content/uploads/2019/11/neonhal-akvarium-kovetelmeny-vizparameter.jpg)
Az akvárium kiválasztásánál fontos szempont lehet: nagy az úszásigényünk, rajokban mozognak, így 6-8 példányt érdemes egy 65 literes akváriumban tartani, hogy elég tágas úszóterük legyen és sötét, sűrű vízi növényzet, ahol kedvükre meg tudnak bújni.
A legjobb, ha az akvárium felszínén úszó növényeket, az alján pedig sűrűbb növényzetet hozunk létre, így „biztonságban érik magukat”. Rajban szeretnek élni, így minimum 6 példányt vigyünk haza.
Rajban még a színük, a megjelenésük is sokkal csodálatosabb és csoportban sokkal nyugodtabbak. Igazi közösségi állatok, akik csoportban tudnak igazán kiteljesedni!
A sötétebb, nyugodtabb „helyeket” szeretik, megjelenésük is erre utal, ha alaposan átgondoljuk. Testükön egy acélkék csík húzódik végig. A halak ivarát, azaz nemét a testcsík alapján lehet megállapítani.
![Neonhal](https://akvainfo.com/wp-content/uploads/2019/11/neonhal.jpg)
A vízhőmérsékletet tekintve a melegebb édesvizet szeretik, optimálisan a legjobban a 20-26 fok közötti vízben szeretnek lubickolni. Mindenevő halak, kedvenc csemegéjük a kis legyek (drosophilia). Apró élő eleséget és műeleséget is szívesen fogyasztanak, nem válogatnak.
Hazájában a lágy vízhez szoktak 10-15 NK, de az itthoni keményebb vizet is jól viselik. Bár keményebb vízben nem szaporodnak. 6,5-7,2 pH értékű vízben érzik jól magukat, ezt az értéket egy tőzeglemezzel biztosítsuk, hogy a víz pH értéke folyamatosan alacsony maradjon.
A vizet még lágyíthatjuk, „savanyíthatjuk” további természetes módszerekkel, gyökerekkel, faágakkal. Nincs szükség komolyabb világításra, csak valami gyengébb megvilágítást alkalmazzunk. Leginkább a víz közepén szeretnek tartózkodni.
A környezetük hirtelen változásait nagyon rosszul viselik, akár az ember általi akváriumi beavatkozást is stresszként élik meg, ezt érdemes szem előtt tartani akvárium átalakítás előtt.
Ha a színük világosodik, vagy fehér foltok jelennek meg rajtuk, akkor a megbetegedés biztos jele. Ilyen esetben azonnal különítsük el a beteg állatot az egészségesektől és forduljunk szakemberhez.
Ez a betegség kifejezetten a neonbetegség, a Microsporidium faj okozza, megfelelő kezelés mellett legyőzhető. A betegség figyelmeztető jel lehet arra, hogy nem megfelelőek a körülmények az akváriumban.
Neonhalak szaporítása
![Neonhalak szaporítása](https://akvainfo.com/wp-content/uploads/2019/11/neonhalak-szaporitasa.jpg)
A szaporítandó párt mindenképpen különítsük el egy szaporító medencébe. Ha szaporítani szeretnénk a neonhalakat, akkor a víz pH értékét mindenképpen alacsonyan kell tartani, különban az ikrák megpenészednek.
Ezen kívül rakjunk fel egy műanyag rácsot a medence aljára, hogy a szülők ne egyék meg az ikrákat. A medencét tartsuk sötétben, az ikrák csak így képesek megfelelően fejlődni.
Az elemlámpa és a 15 W-os izzó fénye nem ártalmas, de a szobai lámpafény ne érje őket semmiképpen sem. 100-150 kis példányra számíthatunk, ami már igen jó eredménynek számít.
Az ivadékok szeretik a sóféreg lárvákat és az infuzóriumokat is. Javasoljuk a gyakori vízcserét, ezáltal is gyorsabban nőnek az ifjú egyedek.
Egy két nap alatt kikelnek ezt követően az akvárium alján a növényzetben bujkálnak. Szabad szemmel mindezt alig láthatjuk, annyira apró még a kis testük.
Az idő elteltével, születésüket követően tíz nap alatt már halványrózsaszínű árnyalatban pompáznak a kis ivadékok.
A színük hétről hétre változik, míg teljes pompájukban 4-6 hetesen csodálhatjuk őket. 8 hetes korukban már kivehetjük a szaporító medencéből és tarthatjuk őket a rajban.
Nem szerepel a Vörös listán, tehát nem tartozik a kihalással fenyegetett fajok közé.
A legfontosabbakat ne felejtsük! Figyeljünk a víz hőmérsékletére, a megfelelő fényviszonyokra – illetve sötétségre.
Gondoskodjunk arról, hogy megfelelő méretű akváriumot válaszunk és rajban tartsuk a neonokat! A víz keménységét rendszeresen ellenőrizzük és a hőmérsékletet is tartsuk mindig azonos szinten.
Kerüljük a nagy változásokat, a rendszeres akváriumi átépítéseket és a gyakori emberi beavatkozást. A neonhalak, akvárium csillogó ékszerei, kis odafigyeléssel hosszú évekig gyönyörködhetünk bennük!